Esküvői fotók másképpen – az elhanyagolt bulifotók

Az esküvő “buli” része, illetve történései sokaknak a „nem fontos” kategóriába tartozik. Legyen az ifjú pár vagy fotós kolléga. Ezt évek alatt vettem észre konkurens képek nézegetésével, illetve egy ceremóniamester ismerősöm rávettem, hogy nézzen szét a saját fotós ismerősei között. A cikk fotósnak és menyasszonynak egyaránt szól, hiszen mindenkinek fontosak a jobb képek.

esküvői fotók másképpen bulikép

Szóval az esküvő benti eseményiről viszonylag kevés képanyagot látok mostanában. Néhány éve amikor átlapoztam a saját esküvői albumomat, a legtöbb időt és a legtöbb reakciót a tánc és a buli, azaz a kimondott beltéri eseményekről készült fotók váltották ki. De nem csak belőlem, hanem abból is, aki velem nézte. Hiszen például pont ott volt az XY, még gyerekként, akinek később én fotóztam az esküvőjét.

esküvői fotók másképpen tánc

Akkor határoztam el, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítok erre a területre. Úgy gondoltam esküvői fotók másképpen is készülhetnek nemcsak sötét hangulatban, hanem világosabb, közérthetőbb formában is.

De miért nem készülnek esküvői fotók másképpen? Miért hiányoznak a sorozatokból sokszor (tisztelet a kivételnek) a benti fotók? Miért van kevés fotó a táncról?

Ezért alapvetően több dolog felelős:

  1. A szinte alkalmatlan és régi esküvői helyszínek. Ezek sem kialakításban sem hangulatban nem tartoznak ma már a kimondottan erre létrehozott helyszínek közé. Inkább étterem vonalat képviselik. Viszonylag gyengén dekorálhatóak és nem elég világosak a jó fotókhoz.
  2. A második gyenge pont a felkészületlen minimális felszereléssel dolgozó fotós. Minimális világítással csak szinte az előtérben lévő figura csak a világos, így komorabb az esküvő hangulata. A sötétebb tónusok miatt kevésbé szeretik ezeket készíteni a fotósok.
  3. Másik hatalmas probléma a manapság a Zenekarok és DJ-k által használt világítások. A legolcsóbb leggagyibb kínai „hangyás” lámpától a programozható profi robot lámpákig terjed. Nem is olyan rég nagyon profi DJ-vel voltam aki rengeteg füstöt (!) is használt esküvőn. Ezeket nagyon nehéz kikerülni vagy úgy fotózni, hogy ne zavarjon be a képekhez. Ha tetszik, ha nem, meg kell kérni a kollégákat, hogy legalább a nyitótáncra kapcsolják ki az extra fényeket.
  4. Néhány éve divatos teljes sötétség a táncnál. Ettől nemcsak a fotósok, de a videós kollégák is rosszul vannak. Lehetetlen teljes sötétségben vagy félhomályban dolgozni. Nem látjuk rendesen a történést és mire befogjuk az eseményt már husss is.. A videóknál elképesztően zavaró (zajos szemcsés felvételt eredményez) ez a hülye szokás, amit a násznépből erőltet általában valaki.

esküvői buli

Amint látod több sarkalatos ponton múlik a fotók minősége és hangulata. Hogy az esküvői fotók másképpen készüljenek az első pontot kivéve, tehetünkérte!

  • Több cuccot világítást viszek
  • Megkérem a Dj-t, ne fesse be a lézerfénnyel a legfontosabb eseményeket (nyitótánc, torta vágás stb.)
  • Felkapcsoltatom a villanyt (ha lehet legalább részben)

Ezzel a néhány egyszerű dologgal az esküvői fotók másképpen fognak kinézni ez egészen biztos 🙂